Aki Szereti Flour Tomit az huzzon az oldalammról!!

Tudjátok én kedves szoktam lenni (néha), de ha ilyen gagyi emberkékről van szó mint SP, Vastag tesók vagy isten mentsen Flour Tomi azokat utálom vagy lehányom :)

                               Tudd meg, mi vagy!



  Van olyan horoszkóp amit nem találtam ezért előre is bocsánat.  :S

                                               Bak



Nehezen megközelíthető, kevés embert enged közel magához, és csak ritkán mutatja ki az érzelmeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy érzéketlen. Csupán arra utal, hogy fél a csalódástól, és jobbnak látja, ha semmit nem mutat meg a világnak belső vágyaiból. Önbecsülése egészséges, sőt, olykor annyira az, hogy az idegenek szemében már önhittségnek vagy sznobizmusnak tűnik. Megjelenése, modora általában konzervatív, akárcsak az emberekhez való viszonya. Mindig mindenkivel három lépés távolságot tart. Még a közvetlen családtagjaival szemben is egyfajta gyanú él a lelkében, mintha örökké attól félne, hogy nem szeretik eléggé, és egyszer hűtlenül elhagyják. A pénzt önmagáért szereti, és már-más a fösvénységig takarékos. Nincs az a magas jövedelem, ami mellett megengedne magának egy kis gondtalan költekezést.



                                                   Kos



A Kos jegyben a Nap a tüzes Marssal szövetkezik, ennek köszönhető, hogy egyénisége temperamentumos. Csupa tűz és lendület, ami erős akarattal párosul. Nehezen tud uralkodni a türelmetlenségén, mindent azonnal meg akar kapni, meg akar valósítani. Elég szélsőséges alkat, túláradó energiájával hol lenyűgözi, hol elijeszti a környezetét. Vaktában határoz, általában az ösztöneire hallgat, és ha menet közben rájön, hogy nem jól döntött, akkor ugyanilyen vaktában változtat, és indul új irányba. Szereti az újdonságot, úttörőként vág neki a járatlan utaknak, hogy elsőként érjen a célba. A félelmet nem ismeri, sőt, sokszor túl merész és a vesztébe rohan. Önbizalma óriási, meg van győződve arról, hogy minden akadályt le tud győzni. És ha valami netán mégis az útját állja, annak gondolkodás nélkül nekiront, azt sem bánja, ha ezzel a saját testi épségét (vagy jó hírét, karrierjét) veszélyezteti. Abból sem tanul, ha megégeti magát. A következő alkalommal ugyanolyan hevesen reagál, ugyanúgy nekiront fejjel a falnak. Idősebb korában már kicsit visszafogottabb, ilyenkor az akadályokat látva leegyszerűsíti a dolgokat, hogy könnyen túljuthasson a nehezén. Mindennél fontosabbnak tartja, hogy feladatait teljesítse, kitűzött céljait elérje. Jó szervező, kezdeményező, jó vezetői képességekkel rendelkezik. Az élet bármely aspektusáról legyen is szó, a versenyszelleme kerekedik felül. A verseny a visszafojtott agresszivitás levezetésére is kitűnő megoldás. (Lehet, hogy ez a titka, miért is kerül ki oly sok élsportoló a Kos jegyűek köréből.) Vezető szerepre vágyik a hétköznapokban is. Néha gyermekien naiv, őszintén hisz az emberi tisztességben és vakon megbízik mindenkiben, mert önmagából indul ki. Emiatt sok csalódás éri. Nyílt sisakkal, becsületesen játszik az élet porondján: az üzleti életben épp úgy, mint a magánszférában, vagy a szerelemben. Olyan partnerre van szüksége, aki tolerálja (talán kicsit féken is tartja) azt az esztelennek tűnő rohanást, amivel végigrobog az életen. Ha sikerül picit lelassulnia, észreveheti a hétköznapokban rejlő apró örömöket is.A negatív aspektusok azonban örökös türelmetlenséget, vibrálást, erőszakos előretörést okozhatnak. Lobbanékonyságát néha önzés kíséri.


A változékony Hold természete e tüzes jegyben öntudatossá, törekvővé, becsvágyóvá válik, de hajlamossá tesz az elhamarkodott cselekvésre. Sosem tanul a saját kárán, sőt, arra se igen hajlandó, hogy korábbi tévedéseit elemezze. A Hold hatására jó vezetői képességekkel rendelkezik, az ösztönös tenni akarás jellemzi, sikerorientált. A múlt nem érdekli, csak a jövő. Az eszköz sem annyira, mint a cél. Becsületes utat választ, nem csapja be az embereket, hazudni nem is igazán tud, mert a homlokára van írva, hogy mikor nem mond igazat. Minden érzelmi konfliktusra élesen reagál. Rossz sugárzások esetén ingadozóvá, kapkodóvá válik, hajlamos az elhamarkodottságra, meggondolatlanságra, könnyen szétforgácsolja az erejét, nehezen fogadja el mások gondolatait, ötleteit, hárít minden olyan szerepet, ami alárendeltséget kíván.

E vizes jegyben a Vénusz hatása az ösztönös megérzésekben, mély érzelmekben és segítőkészségben nyilvánul meg. Ön is tele van részvéttel és hajlamos az önfeláldozásra, amivel a környezete olykor vissza is él. Diszharmonikus állásnál titkos viszonyokra való hajlama miatt sok csalódás éri, érzelmeit kihasználják. Ritkán tanul saját kárán, hajlamos újra és újra elkövetni ugyanazt a hibát. Önbizalma elég ingatag, talán ezért is igyekszik pártfogolni a gyengébbeket, hogy érezhesse: valakivel szemben mégiscsak erős. A túlzott jótékonyság anyagi gondokhoz vezethet.

A Mars fokozza a Bak becsvágyát, de a szertelen lobogás itt nagyon is komoly keretek közé szorítva valóban kimagasló eredményeket hozhat. Az akarat céltudatossággal párosul, s ha elég kemény és határozott, bármit képes elérni. Általában két lábbal áll a földön, nem kerget ábrándokat, erejét képes egyetlen célra összpontosítani. De legyen óvatos: nincs az a fényes karrier, ami pótolhatná a meghitt emberi kapcsolatokat, a családot! Ha a Mars kedvezőtlen kapcsolatba kerül más bolygókkal, indulatossá, makaccsá válhat, akit nehéz eltántorítani az elképzeléseitől, akkor is, ha azokról bebizonyítják, hogy tévesek. .




                               Oroszlán




Büszke, nagylelkű, határozott, társaságkedvelő. Fontos önnek a csillogás, általában az élet napos oldalát keresi. Tisztesség, tekintély, hit és bizalom jellemzi minden megmozdulását. Bölcs és optimista vezetője egy kisebb vagy nagyobb közösségnek. Látja a környezetében meglévő problémákat, de a gyakorlati megoldásában neheze tud részt venni. Kényelmes, sőt, olykor kicsit lusta. Szereti felhívni magára a figyelmet, az életre úgy tekint mint egy végtelen szappanoperára, amiben mindig a főszerepet kell játszania. Jó vezető és vállalkozó, amibe belefog, azt sikerre viszi. Szívesen vesz részt szellemileg igényes vállalkozásban, ami folyamatos kihívást jelent. Minden vágya, hogy a felsőbb körökbe bekerüljön. Olykor erején felül költekezik,hogy ""állja a versenyt"" azokkal, akiket szívesen utánozna.

Logikus, mély gondolkozás jellemzi. Egyszerre több felé tudja megosztani a figyelmét. Tudósok, matematikusok, írók képletében gyakori, tehát valószínű, hogy ön is ilyen területen tudja a legtöbbet kihozni magából. Könnyen tud kommunikálni és kapcsolatot létesíteni, és ezek a kapcsolatok tartósak, legyen szó munkáról, barátságról, vagy szerelemről. Rossz aspektusok esetén ingerlékeny, veszekedős. Fennáll a sajtóval vagy a hatóságokkal való összeütközés veszélye is.

Mély gondolkodás, megértés, együttérzés és emberszeretet jellemzi. Keresi annak a lehetőségét, hogy megélhesse a szeretetet és az önfeláldozást. Általában sokkal szebbnek hiszi a világot, idealista, ezért sok csalódás éri.

A Plútó 1995-ben lépett e jelbe, de az azóta született korosztály még nem nőtt fel, így a bolygó jellemző hatásai sem igazán állapíthatóak meg. Valószínűsíthető, hogy hittel átitatva keresi az értelmet és az új tapasztalatokat. Megvan a képessége önmaga és a külvilág megváltoztatására, teszi ezt derűsen, lelkesen, elfogulatlanul, nagy szabadságszeretettel.


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 1
Heti: 7
Havi: 7
Össz.: 10 050

Látogatottság növelés
Oldal: Horoszkóp
Aki Szereti Flour Tomit az huzzon az oldalammról!! - © 2008 - 2024 - hamm-bekapp.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »