Minden amit egy sztárról tudni kell
Selena gomez
Apja Ricardo Gomez, anyja Mandy Cornett-Teefey. Szülei 1997-ben (amikor Selena 5 éves volt) elváltak. Selena édesanyjával él Los Angelesben. Nevelőapjával, Brian Teefy-vel mára nagyon jó a viszonyuk. Selena UNICEF-nagykövet, a világon ő a legfiatalabb. Mostohaapjával mindketten szenvedélyesen szeretnek segíteni a rászorulókon.
Karrierjét a Barney & Friends (Barney és barátai) című gyerekeknek szóló sorozatban kezdte, ahol két évadon keresztül játszotta Gianna szerepét. Ennek a sorozatnak a szereplőválogatásán ismerkedett meg Demi Lovatoval, akivel a legjobb barátnők voltak,amíg Demi össze nem omlott. 2003-ban egy kis szerepet kapott a Kémkölykök 3D - Game Over-ben, majd a Walker, a texasi kopó filmváltozatában. 2006-ban megkapta Emily Grace García szerepét a Brain Zapped nevű mozifilmben.
Zenei karrierje 2006-ban kezdődött a Brain Zapped című filmben. A Wizards of Waverly Place betétdala lett az Everything Is Not What It Seems. A 101 kiskutya DVD-hez énekelte el a Cruella de Vil című számot, amihez videoklip is készült. 2008-ban szerepelt a Jonas Brothers egyik klipjében, a Burnin’ Up-ban. Az Another Cinderella Story című filmjében 3 dala is elhangzik: a Tell Me Something I Don't Know, a Bang a Drum és a Drew Seeley-vel közös dal, a New Classic. A Csingiling című animációs filmhez is énekelt egy dalt, a Fly to Your Heartot
Éppen a 16. születésnapja előtt (2008) aláírt egy szerződést a Hollywood Records-szal, bár azt mondta, inkább énekelne együttesben, mint szólóban.[forrás?] 2009. szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. A CD-nek azért lett ez a címe mert Selena édesanyjának a kedvenc dala az albumról a Kiss and Tell. Az albumra tizenkét új dal és a már korábban is ismert Tell Me Something I Don't Know remix változata került fel. Az albumra Selenának csak egy saját szerzeménye került fel I Won't Apologize[1] A lemez többnyire Demi Lovato, Avril Lavigne és Lady Gaga2010-ben Selena elindult első saját turnéjára az együttesével, a The Scene-nel. címmel. és Vanessa Hudgens stílusához, zenéjéhez hasonlít. Sor került Selena első koncertjére is, amelyet a hollywoodi The Roxy-ban tartottak.
Demi lovato
Demetria Devonne Lovato (Dallas, Texas, USA, 1992. augusztus 20. - ) amerikai színésznő, énekesnő és dalszerző. A hírnevet Mitchie Torres szerepe hozta meg neki a Camp Rock-ból. Még Sonny Munroe szerepével is berobbant a köztudatba, a Sonny With A Chance-ből. Magyarországon (a Disney Channelen) Sonny, a sztárjelölt néven fut a sorozat
Demi Lovato 1992. augusztus 20-án született Dallasban, Texas államban. Spanyol, ír és olasz vér csörgedezik az ereiben.Édesanyja Dianna Hart, apja Patrick Lovato. A férfi 1994-ben Új-Mexikóba költözött, miután elvált Demi anyjától. Apa és lánya 2008 februárjában négy év kihagyás után újra találkoztak, mikor Demi meglátogatta apját.Két testvére van:Dallas,öt évvel idősebb és Madison a féltestvére,aki tíz évvel fiatalabb.
Demi 6 évesen kezdett el színészkedni, amikor megkapta az elsõ fõbb szerepét, Angela-t játszotta a Barney & Friends-ben. Ahogy telt-múlt az idõ, Demi elkezdte építeni az énekesi karrierjét, és vendégszerepet kapott a Prison Break-ban, a Split Ends-ben és a Just Jordan-ban. 2007 januárjában megkapott egy fõbb szerepet a Disney Channel egyik sorozatában a As the Bell Rings-ben, ahol Charlotte Adams-ot játszotta. Demi szintén fõszerepet játszik a Disney Channel Original filmjében a Camp Rock-ban, aminek premierje 2008 június 20.-án volt az USA-ban.
Demi énekes, dalszövegíró és zenész, és nem utolsó sorban 11 éves kora óta játszik gitáron és zongorán. Jó barátja a Jonas Brothers-nek, akik szintén írtak dalokat Demi debütáló albumára, az USA Today napilap tudósítása szerint.
Jonas Brothers
A Jonas család életében mindig jelen volt a zene. Az idősebb Paul Kevin Jonas, lelkész (utazó prédikátor), egyben zenész. Édesanyjuk, Denis Jonas is tagja volt egy keresztény zenekarnak, aki amúgy jelnyelv-tanárként dolgozik. A fiúk kiskoruktól kezdve apjuk gyülekezeti kórusában énekeltek.
A zenekar Nick Jonas szólóprojektjeként indult. Nicket hat éves korában fedezték fel egy fodrászatban, mikor édesanyja a haját vágatta, egy menedzser figyelt fel rá. Élete hetedik évében kezdett el a Broadway-en szerepelni. Ez kb. 2 éves korától kezdve a legnagyobb álmai közé tartozott. Számos darabban játszott, többek közt az A Christmas Carol-ban (2000), az Annie Get Your Gun-ban (2001), A szépség és a szörnyetegben (2002) és a Nyomorultakban (2003) és más darabokban is.
Miután leszerződtek a Columbia Records-szal, a testvérek a zenekar megnevezésén kezdték el törni a fejüket, az első használható ötletnek a Sons of Jonas (Jonas fiai) nevet tartották. Végül a Jonas Brothers mellett maradtak.
A fennmaradó időben, az Aly & AJ-jel és a Cheetah Girls-zel egy drogellenes turnén vettek részt.
Justin bieber
Én személy szerint hányok tőle
Justin Bieber 1994. március 1-jén született az Ontario állambeli Londonban[12], és Sratfordban (Ontario) nevelkedett. Édesanyja, Pattie Mallette 18 éves volt, amikor terhes lett Justinnal. Pattie alacsony fizetésű irodai munkákat vállalt, és egyedülálló anyaként nevelte fel Biebert egy bérlakásban. Bieber tartotta a kapcsolatot apjával, Jeremy Bieberrel, aki feleségül vett egy másik nőt, és már van két gyerekük.[13][14] A nagypapája egyébként német bevándorló volt Kanadába.
Gyermekkorában érdekelte a jégkorongozás, a futballozás, a sakkozás, és gyakran tartotta magát feltörekvő zenésznek. Önállóan megtanult zongorázni, dobolni, gitározni, és trombitálni.[15][16] 2007 elején, 12 éves korában második helyezést ért el egy stratfordi énekversenyen Ne-Yo So Sick című dalának előadásával.[5][16] Édesanyja feltöltött az előadásáról egy videót YouTube-ra azért, hogy a családjuk és barátaik is lássák. Később Pattie folytatta a feltöltést, melyeken Bieber számtalan R&B dalt dolgozott fel, majd a videók egyre növekvő népszerűségre tettek szert.[8]